2014.július 14- július 20-ig.
Utunkat Hevesről a Rendőrkapitányság elől kezdtük meg,majd Szolnokon és Szegeden csatlakoztak hozzánk további útitársaink. A teljes csapattal Tompánál léptük át az országhatárt.
Idegenvezetőnk Szatmári Sándor volt.
A hét napos út alatt öt vármegyét jártunk be.
1.Nap Szabadkánjártunk, amely Szeged testvérvárosa. Szabadkán megtekintettük a Barátok templomát , kolostort a csodálatosan szép Városházát, amely szecessziós stílusban épült.
Festett üvegekkel díszített zsolnai porcelán berakások,csodálatos faragott ajtók és bútorok díszítették. Megtekintettük a föld 4. legnagyobb zsinagógáját,melyet éppen renováltak. Láttuk azt a gimnáziumot,amelyben Kosztolányi Dezső tanult és lakott.
Nem messze ettől Csáth Géza szülőházára is találtunk.
Megtekintettük az 1944 őszén lemészárolt magyarok egyik tömegsírját.
Palics
Az Osztrák –Magyar Monarchia híres fürdője,melynek az épületei még állnak. Ezeket felújították.
Itt egy tó található a tó partján látnivalók:Hermina villa ,Könyvtár, Abbázia színház épület,Spliti sétány,Víztorony,Vigadó és az 1956.os forradalom leverése után létesült befogadó tábor emlékműve,Zsolnai vázák(hálából építették a bőrbajból meggyógyultak.)Zenepavilon emlékkút,bagolyvár,halászcsárda,Vermes villa .
Bácsgyulafalván lovaskocsival mentünk az Óramúzeum, Dohány múzeum és Kovács múzeum megtekintésére.
Kishegyest is megtekintettük ahol Rúzsa Magdi,Dér Heni ,Lajkó Félix és Csizmadia Anna nevelkedett.
Zenei aláfestésről is gondoskodott a buszon Szatmári Sándor .Ezzel hangulatosabbá tette az utazást.
Az előbb említett hírességek hangját hallhattuk.
A nap végét finom vacsorával és borkóstolással zártuk.
2.nap
Utazás közben megmutatta idegenvezetőnk az akasztódombot és közölte ,hogy Topolya régen szín magyar település volt.
Elmentünk Bácskossuthfalvára, megtekintettük a Reformátos templom kertjét, ahol megtekintettünk egy nagy tölgyfát,melyet még Mária Terézia idején ültettek. Itt volt egy turulmadár szobor is,melyet szintén volt szerencsénk látni.
A Kossuth szobornál koszorúztunk és Himnuszt énekeltünk.
A kunhalmok tetejére szobrokat állítottak ,egy ilyen kunbaba szobrot helyeztek el a templomkertben .
Jártunk Topolyán is, ahol láttuk a nagytemplomot,melyben Barabás Miklós festette oltárképet csodálhattuk meg.
Zentaörsön megálltunk a Rúzsa Sándor csárdában,ahol idegenvezetőnkből „betyár „lett ,mivel beöltözött Rúzsa Sándornak.
Zentán megtekintettük a városházát,ahol tornyából kilátás nyílott a városra, a Tiszára,illetve távolban a Zentai csata helyszínét is megmutatták . A toronyban zentai emlékkiállítást tekintettük meg,ahol a terepasztal segítségével megelevenedett a csata előttünk.
Megnéztük a Cifra kaszárnyát, a tűzoltó laktanyát is.
Traktoros pótkocsikon kivittek bennünket a pusztában lévő Aracsi templom romjaihoz.A délvidéki magyarság legfőbb kulturális és nemzeti zarándokhelye. Itt egy megható előadást halhattunk Link Lajos vendéglátónktól.
A törökbecsei temetőben található a Délvidék egyetlen megmaradt Hungária emlékműve,amelyet az 1848-as magyar szabadságharc emlékére állítattak. Honvédek hamvai találhatóak alatta.
Ezután indultunk vacsorázni.
Farkas Rudolf villany orgonával emelte a vacsora színvonalát.
Törökbecsén családoknál hajthattuk álomra fejünket.
3. nap Törökbecsei séta : a templomkertben felállított új gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú szobrát megkoszorúztuk és főt hajtottunk előtte. Ezután katamarán hajóztunk a Tiszán.
Megtekintettük a vízátvezető zsilipet, melynek Türr István generális volt a szellemi atyja és az építés vezetője. Eiffel hajózsilipje néven ismert, mivel fémszerkezeti tervei a híres francia Gustave Eiffel irodájában készültek. Megtekintettük Becsevár romjait. A várat 1699 után romboltak le, mivel a Karlócai békeszerződés több vár lerombolásáról rendelkezett,és közéjük tartozott Becse vára is.
Megnéztük a Than fivérek emlékházát ,amely interaktív játszóház is volt egyben. öröm volt nézni,hogy kicsi és nagy milyen önfeledten tud játszani.
Elemérre mentünk .Kiss Ernő altábornagy sírjánál emlékeztünk és koszorúztunk az eleméri templom kriptájában. Megható és érdekes kiállítást tekinthetünk meg a templomban. Sokan nagy érdeklődéssel olvasgatták az Írásokat.
Nagybecskerekre indultunk .Először a városházát láttuk,majd a római katolikus székesegyházat,amely neoromán stílusban épült.
Törökbecsén folytattuk utunkat itt vacsora fogadott bennünket előzenével. Csodálatos hangulat alakult ki.
4.nap
Temerin tájház megtekintése.
Újvidék-Novi Sad a Vajdaság székvárosa. Megkóstoltuk Kiséknél a Karomi magyar ürmös bort,amely a Titanic borlapján is szerepelt. De nem ezért süllyedt el!:)
Megtudtuk,hogy itt élt Albert Einstein. Újvidéki sétánk során láthattuk a zsinagógát,református és evangélikus templomot a báni palotát a vajdasági múzeumot és levéltárat .Megnéztük a” Zsolnai-cserepes „ Mária neve római-katolikus plébánia templomot.A tetőt Zsolnai kerámia utánzat borítja.
Utána Péterváradra indultunk amely 116 hektáros területen fekszik. A Duna Gibraltárjának a komáromi erőd testvérének is nevezik. Amikor felmentünk Gyönyörű rálátás volt Újvidékre. Az óratoronyit megnéztük,amelynek érdekessége,hogy kismutató mutatja a perceket a nagy pedig az órákat.
A hosszú kaszárnya épületében ma 5 csillagos szálloda működik. Jellasics horváth bán szülőházát is megtaláltuk a vártemplom mellett elhaladva.
Karlóca. A karlócai béke megkötésének a helyén a Békehozó Miasszonyunk kápolnájába mentünk.
Maradékon meglátogattuk a maradéki maradék magyarokat. A diákoknak magyar mese és oktató CD-ket ajándékoztunk,amelyet nagy szeretettel fogadtak. Közben elkapott bennünket az eső , amint a református templomban hallgattuk a tisztelendő úr beszédét. A csomagjaink kissé megáztak. De kedvünket ez sem tudta elrontani. Ezután a finom vacsoraelfogyasztása után magyar családoknál hajtottuk fejünket nyugovóra.
5.nap
Zimonyban megtekintettük a Magyar Milleneumi emlékművet,amely Zimony várának romjai között áll. Megemlékeztünk Hunyadi Jánosról, aki itt halt meg 1456.-ban két héttel a Nándorfehérvári diadal után. A toronyból gyönyörű kilátás nyílott Zimonyra és Nándorfehérvárra.
Ezután Nándorfehérvár felé vettük utunkat, ahol megnéztük a várat. Felidéztük a csatát .Megtekintettük a fontosabb helyszíneket. A várban második világháborús fegyvereket láttunk. Majd Szendrő vára következett. Itt Kinizsi Pál tiszteletére koszorúztunk és énekeltünk is.
Székelykevén megtekintettük a tájházat,ahol egy aranyos csacsival is lehetett barátkozni.
Vacsorával ,hajnalig tartó mulatozással zártuk a napot.
6. nap
Reggeli után Dani Zoltán előadását hallgattuk meg,hogy hogyan lőtték le a lopakodót .Nagyon érdekes volt. Kézbe is vehettük a lelőtt lopakodó pár alkatrészét.
Innen Galambócra mentünk, ahol megnéztük a Galambóci várat.Feladata a szorost védelme volt. Csodálatos festői környezetben terült mindez el. Láttuk a Babakaj-sziklát. Szent György lovag itt ölte meg a legenda szerint a sárkány,melyet egy barlang szájába bedobott. Sajnos a dunai erőmű megépülése miatt a vár egyes részei víz alá kerültek.
Ezt követően átkeltünk a Szerb-Román határon és a Kazán szorosban hajókáztunk. Amely mindenkinek elnyerte tetszését. Este a 2 órás hajóút után Herkulesfürdőre mentünk a szálásunkra a Paradise szállóba.
7. nap
Herkulesfürdő megtekintése. Láthattuk,hogy hogyan vált az enyészetté az egykoron szép fürdőváros. Romjaiban is fenséges impozáns látványt nyújt ,hirdeti a korábbi fényűzést és gazdagságot.
Szomorú így látni a régi nemzeti értékeinket.
Utána indultunk haza . Útban hazafelé Temesváron sétát tettünk a városban, melyet éppen nagy felújítási munkálatok közben találtunk.
Sok tapasztalattal sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Barátságok szövődtek,amelyek meghatározóak lesznek egész életünkben.
Sok szeretettel jegyezte le mindezt a csoport tiszteletbeli krónikása:
Vajdáné Sajó Ágota
2014.aug.15.
Ui:Ha valami kimaradt,bővítsétek!
Mindenki ,annyit vesz ki ebből az útból,ami számára fontos.